Karl Christian Friedrich Everding

Friedrich Everding 1905. október 20-án született Bad Eilsenben. Tizennyolc éves volt, amikor belépett a Jungdeutscher Orden (Fiatal Német Rend) elnevezésű konzervatív liberális szervezetbe, amelynek egészen 1928-ig tagja maradt. 1926-1929 között többször munkanélküli volt, illetve könyvelőként dolgozott, de megpróbálkozott az általános iskolai tanári képesítés megszerzésével is, amivel azonban kudarcot vallott. Nem tudni, mi sodorta innen a szélsőjobbhoz, mindenesetre 1929-ben már az NSDAP tagja (tagsági száma 187.862), nem sokkal később az SA-ba és az SS-be is belépett. Már ekkor feltűnt erőszakosságával, a náci párt egyik verőembereként háromszor sérült verekedésekben. Üzletkötői szakmáját a náci hatalomátvétel után önkéntes rendőri szolgálatra cserélte. Első bevetési helye az alsó-szászországi Emsland területén létrehozott börgermoori koncentrációs tábor volt. Ez a tábor különösen szörnyűnek számított, az itteni kínzások és gyilkosságok még a környék lakosságának is tudomására jutottak. Emellett rendszeresen előfordult az is, hogy az őrszemélyzet a szomszédos falvakban is kegyetlenkedett az egyszerű lakosokkal.

Everding kegyetlenkedései a táborban is közismertek voltak, nem véletlenül választották ki őt az új őrök egyik kiképzőjének, illetve a tábor büntetőosztaga vezetőjének. Max Abraham rabbit például egy pöcegödörben hittanóra megtartására kényszerítette, majd miután Abraham a „szeresd felebarátod mint önmagad” mondatot kimondta, félholtra verte. Hirtsiefer volt porosz népjóléti minisztert szintén félholtra verte, mert az nem volt hajlandó előtte rózsafüzérrel imádkozni, majd félbevágott ruhákkal öltöztette fel és mocsokkal összekenve arra kényszerítette, hogy így mutatkozzon be a különböző fogolybarakkokban. Hasonló akciói mindennaposak voltak. Külön specialitásának számított, hogy a foglyokat arra kényszerítette, hogy emberi ürülékkel kenjék össze egymást. Ebben a táborban született a foglyok között a később híressé vált „Mocsárkatonák” dal, amit a tábor vezetése ugyan azonnal betiltott, azonban a foglyok egymás között tovább terjesztették.

1934 áprilisában a koncentrációs tábort hivatalosan átadták az igazságügyminisztérium kezelésébe. Ettől kezdve az őrszemélyzet is kicserélődött.

1936-ban untersturmführeri, 1941-ben obersturmführeri kinevezést kapott. Karrierje azonban ettől kezdve megrekedt – feltételezhetően azért, mert hiányoztak belőle azok a készségek, amelyeket egy vezetőtől elvártak.

Különböző szolgálati helyek után 1938-tól Reichenbergbe, majd Prágába került. Részt vett az 1942 június 10-i lidicei tömeggyilkosság megszervezésében. 1943 márciusában Belgrádba helyezték át.  Itt egy alkalommal önként jelentkezett egy kivégzőosztagba, miután a spriccelő vér és agyvelődarabok miatt a legénység több tagja rosszul lett és nem volt képes folytatni a gyilkosságokat. A nyilas hatalomátvétel után vezényelték Budapestre. Itteni tevékenységét teljes homály fedi. Részt vett a kitörésben, egyes források szerint 1945 tavaszán Prágában látták. Felesége gyermekei előtt teljesen eltitkolta férje élettörténetét. A családi titkokat fiatalabb, 1943-ban született lánya hosszas nyomozás után tárta fel. Apja hiánya után apja bűneivel is szembesülnie kellett – amiről természetesen semmit sem tehetett. Azt azonban feladatának érezte, hogy erre is emlékezzen.