Lepsényi László

Lepsényi László 1910. szeptember 16-án született Déván, apja rendőr-főtanácsos volt. Nevét ismeretlen időpontban Liebmannról magyarosította. 1932-ben avatták a Ludovika Akadémián tüzér hadnagyként. 1941-1944 között a nagyváradi tüzér hadapródiskolán volt ütegparancsnok, 1943-ban Várpalotán elvégezte a rohamtanfolyamot, 1944. szeptember 20-án a 40. tüzérosztály parancsnokának nevezték ki. Ez az egység eredetileg a 12. tartalékhadosztály egyik alosztálya volt, először Nagyváradnál került bevetésre, 1944 novemberétől közvetlenül a Feldherrnhalle páncélgránátoshadosztály alá rendelték. Budapesti működéséről nem rendelkezünk adatokkal.  1945 február hónapban (pontosan meg nem határozható időpontban) esett hadifogságba.

A szovjet fogságból 1947 nyarán tért vissza, 1948 februárjában újra belépett a honvédségbe, tüzér kiképzés vezetői és törzsparancsnoki beosztásokat töltött be addig, amíg az ÁVH 1950-ben a Sólyom László altábornagy és társai ellen koholt per egyik vádlottjaként le nem tartóztatta.  Szabotálás és összeesküvés vádjával 10 évre ítélték, 1955-ben szabadult, egyúttal rehabilitálták és rendfokozatát is visszakapta, de a hadseregbe nem vették vissza.

Elbocsátása után először egy kertészetben dolgozott, majd raktári csomagoló volt, végül műszaki ügyintézőként tudott elhelyezkedni, 1960-ban épületgépész technikusi végzettséget szerzett. 1958-ban rendfokozatától megfosztották arra hivatkozva hogy osztályidengen. 1958-ban és 1962-ben kérte ennek hatálytalanítását és alezredesi nyugdíjának megállapítását, aminek végül 1962-ben végül helyt adtak. 1971-ben nyugdíjazták , de ezt követően is dolgozott az Általános Épülettervező Vállalatnál mint mérnök.

Már-már humorosnak tekinthető, hogy egy 1956 januárjában kitöltött kérdőíven a kitüntetéseket firtató kérdésre feltüntette 1945 elején kapott II. osztályú német Vaskeresztjét, azzal a megjegyzéssel, hogy „HM által el van ismerve”.

‍